(10-20 fõ számára javasolt játék): A megfelezett társaság egymással szemben egysoros vonalban áll fel, erõsen fogva egymás kezét. Felváltva egy-egy játékos a másik csapat "hívásának engedve" megpróbálja az õt kérõk láncát átszakítani két játékos között. Ha sikertelen a kísérlete, az ellenfél csapatánál marad, ha eredménnyel járt, akkor az áttörés helyérõl az egyik játékost saját csapatába viheti. A mondóka szövege: "Adj király katonát! Nem adok! Akkor szakítok! Szakíts, ha bírsz! Kit kívánsz? XY-t!" Start!

Kigubancolódás

10 fõtõl játszható: A csoport tagjai összetömörülnek és csukott szemmel keresnek két-két kezet, melyet a játék folyamán el nem engedhetnek. A játékvezetõ utasításai szerint most már nyitott szemmel megpróbálják az embergubancot lánccá alakítani átlépéssel, átbújással, tekeredéssel...

(1-20 fõ): A csapat egy tagja induljon elõre jó negyed órával a többiek elõtt és készítsen a természetben található anyagokból jeleket: megcsomózott fûszálak, egymásra tett kövek és ágak, szabályosan elhelyezett termések, ággal átszúrt levél ... A többiek a jelzéseket keresve követik a nyomkészítõt.

Húznak a gyermekek a földön egy háromszöget. A háromszög mindegyik szögére egy-egy gyermek leguggol: guggolás közben mindegyik összehúzza a lábát s a térdén alól két kezével átfogja. Ezek a csuprok. A többi gyermekek az egerek. Az egerek lánczba fogódzkodnak s különféle kanyargós utakon kerülgetik a csuprokat. A kerülgetés alatt a csuporkák ezt mondogatják:

A csuporkákat kerülgető egerek pedig ezt:

Ha a kerülgetés közben valamelyik elszakasztja a láncot (elengedijátszótársa kezét), az “egeres” lesz, ha pedig valamelyik guggoló eldől, ez “törött csupor” lesz.

Hármas cica

Két gyermek összefogódzik. Ezek az egerek. Velük szemben áll egy másik gyermek. Ez a cica. Az egerek eleresztik egymás kezét s e szavakkal:

Igyekeznek megkerülni a cicát. Ha a cica futás közben valamelyik egeret elfogja, akit megfog, az lesz a cica s a cica lesz az egér. Ha pedig az egerek megkerülik a cicát s újra kezet foghatnak, a játék ismét elölről kezdődik.

Tizenhat gyermekáll fel párosan egymás háta mögé. Szemben velük áll egy gyermek, ez a macska, a többiek az egerek. A játék azzal kezdődik, hogy első pár egér kiáltja:

s erre egymás kezét (de csak ez az egy pár) elbocsátja s meg akarja kerülni a cicát. Ha a futóknak sikerül ismét kezet fogniok anélkül, hogy a macska megfogta volna őket, akkor ismét visszamennek az egerek közé s ott utolsó párnak állanak. Ha nem sikerül, akkor akit a cica megfog, az cicává lesz, s a cica a párjavesztett egérrel beáll az egerek közé.

A játszók sorban leülnek, s kezeiket olyformán teszik össze, mintha imádkoznának. Egy játszó elküldenek "hunyni". Egyik gyűrűt, esetleg más kis tárgyacskát, többször illesztget a játszók markába – látszólag; míg végre valamelyiknek csakugyan kezei között hagyja.

Ekkor a hunyót, hogy jöhet, így értesítik:

Czicz, czicz! Czicz, czicz!

Ez aztán elkezdi a verset, vigyázva, hogy az utolsó szótag annak jusson, akinél a gyűrűt véli. A vers így hangzik:

Csön-csön, gyűrű,
Kalan gyűrű,
Nálad, nálad,
Arany gyűrű,
Kérdi, kérdi
Kis fiától,
Arany bérű
Kis fiától.
Salatáné, Bodzáné,
Vesd ki Csutoráné!

Néha pedig a gyűrűkereső a következő verset mondja:

Piros bőrnek
Bőr ajtaja,
Aki tudja,
Ne tagadja,
Lám én tudom,
Nem tagadom,
Ettől kérem,
Ettől várom:
Ez adja ki!

A vers végszavánál valakinek kezére mutat. Ha ennél van a gyűrű, ez megy ki; ha nem, ismét a régit kergetik vissza. Ekkor a cica egy esztendős. A gyűrűt újra kiosztják, a cica újra mondja a verset, s ha most sem találja meg, utána kiabálják:

Két esztendős !

Ha a cica a három esztendőt is megéri, kergetik, megcsipdesik s más lesz helyette a cica.

Fiúk, vagy vegyesen fiúk és leányok, fölállanak. A két legnagyobb egyike a "sas", a másik a "csirkéknek" az "anyja". Azután a csirkék egymás hátába fogódzva, nagyság szerint fölállanak, legelöl áll az anya. A sas pedig az anyával szembe áll, fácskát vesz kezébe, majd leguggol s lukat kezd vájni. Ekkor ilyen párbeszédet kezdenek:

Sas: - Ásom, ásom ezt a gödröt.
Anya: - Minek az a gödör?
- Tűznek.
- Minek az a tűz?
- Víznek.
- Minek az a víz?
- Tyúkhúsnak.
- Abból bizony nem eszel.
- De bizony eszem.

Erre a sas föláll és a csirkék után fut, s a hátsót elfogni igyekszik; azonban az anya védelmezi a csirkét, s azon igyekszik, hogy a sas el ne foghassa. A sasnak csak a leghátulsót szabad elfognia, s ha ez sikerült, ismét csak a leghátulsót. Midőn az anya látja, hogy a sas hátra igyekszik futni, elkiáltja magát:

- Forduljatok, csirkéim!

A melyik csirkét elfogta a sas, félreáll, míg végre valamennyi félre nem jut. Ekkor az anya és a sas két kis fácskát tesznek keresztbe a földön, azután mindegyik csirkének sorban megfogják a karját, s a keresztbe tett fák felett mindaddig előre-hátraugratják, míg ezt a verset énekelve el nem mondják:

Gyér szita, gyakor szita,
Menj be mennyországba.

E vers mindegyik szótagjának éneklésekor hol előre, hol hátra ugratják az illetőt. Ha így mindegyikkel végeztek, az ördögök a sashoz, az angyalok az anyához állanak; mindkét csapat egy-egy fácskát vesz kezébe, melyet “kulcs”-nak, s azt, ellenkező irányba futva, jókora távolságban elrejtik. Most egymás kulcsainak fölkeresésére indulnak, s maikor egymást közel érik, így csúfolkodnak: “Csúf pokoli ördögök”- “Szép mennyei angyalok”. Amelyik csapat előbb megtalálja a másiknak a kulcsát, ezt kiáltja:

- Megkaptuk a kulcsokat; nekünk kalács, nektek semmi.

Aztán újra kezdődik a játék.

Hátulsó pár, előre!

Választanak egy bárányt és egy farkast. A többi játszók, - minél többen, annál szebb, - összefogódzva, nagy kört alkotnak. A bárány a körben, a farkas a körön kívül van. A farkas minden módon be akar törni a körbe, hogy a bárányt elfoghassa. A kört alkotó játszók arra igyekeznek, hogy a farkast be ne bocsássák. Ha a farkas betört a körbe, a bárányt kieresztik, de akkor meg a farkast nem akarják kibocsátani. Ha a farkas áttöri a kört, a bárányt azonnal a körbe bocsátják. Ha a farkas mégis elfogja a bárányt, a játéknak vége.

Más helyt még bírót is választanak; ennek aztán az a kötelessége, hogy megmondja, mikor szabad a farkast bebocsátani vagy kiereszteni, illetőleg báránynak, farkasnak utat engedni. Ezt a szabad útengedést “kosárnyitásnak” hívják.

2.Kint a bárány,
Bent a farkas…
Kint a bárány,
Bent a farkas…

Egy fiú – a farkas – hosszú árokban áll, melyen a többi gyermekek – a bárányok – ugrálnak keresztül, a fentebbi sorokat dalolva. Akit a farkas ugrás közben megkap, az lesz a farkas.

3.Körbe fogódznak, a bárány beáll a körbe, a farkas meg a körön kívül marad. Azután a farkas a kört kerülget, s mondja egymásután háromszor:

Erre elkezdik együtt énekelni:

A farkas űzőbe veszi a bárányt, ki a feltartott karok alatt majd ki-, majd beszalad; a körbeliek pedig a farkas előtt lebocsátják karjaikat, hogy a bárányt megvédjék. Végre is a farkas győz, a bárányt megfogja. S most újra kezdik a játékot.

Ugyanezen játéknál a következő mondókákkal is élnek:

Játék közben, midőn a bárány bent van, így énekelnek:

A kérdezett azt a játszót mondja, amelyiket akarja. Akit mond, az szalad a kérdezett fájához, a kérdezett és a kérdező pedig együtt fut a mondott játszó fájához. Amelyikük előbb odaér, odaáll a fához, és amelyiknek nem jut fa, az lesz a következő kérdező.

Leülünk egymás mellé, és az egyik szélén ülő gyerek súg egy mondatot a szomszédja fülébe. Az tovább súgja a másik szomszédjának, az is, és így végig mindenki. Ismételni nem szabad, hiszen éppen az a kérdés, hogy hogyan torzul a mondat útközben! Az utolsó elmondja, hogy mi jutott el hozzá. Utána átmegy a sor másik szélére, és ő indítja el az új mondatot.